Blog

A játék tényleg összeköt!

Különleges reklámfilm forgatásán járt WonderFlóra, ahol igazán testhezálló feladattal bízták meg. Flórának nem volt más dolga, mint kis társaival birtokba venni a Csepelen nemrég átadott befogadó játszóteret, és élvezni a játék örömét.

A Szerencsejáték Zrt. 2017-ben indította el a „Játék összeköt!” nevű kezdeményezését, melynek keretein belül olyan befogadó játszótereket építenek, ahol a gyerekek koruktól és adottságaiktól függetlenül együtt fedezhetik fel a játék örömét. A cég az elmúlt három évben a Nagykarácsony nevű sorsjegyéből befolyó összeget fordította arra, hogy minél több ilyen inkluzív játszóparkot létesítsen a főváros és az ország különböző területein. Segítségükkel jelenleg 13 ilyen játszótér működik. 2020-ban összesen 5 hasonló park létesült, melyből a csepeli azon kívül, hogy a játékok egyedi kialakításának köszönhetően minden gyermeknek lehetőséget biztosít a biztonságos mozgásra, a sziget egyedi élővilágát is megismerteti a látogatókkal. A Szerencsejáték Zrt. legutóbbi kisfilmjében ezt a játszóteret mutatja be. A képsorok elkészülésében Flóra is segédkezett. Különböző életkorú és adottságú társaival együtt fedezték fel ezt a csodálatos parkot. Flóra kipróbálta a kerekesszékkel is használható forgót, amin hatalmas mosollyal az arcán forgatta a kormányt, hogy újdonsült barátaival minél gyorsabban száguldozhassanak körbe-körbe. Ezt követően birtokba vette a meseházat, mely a kialakítása miatt bárki számára könnyedén megközelíthető, ráadásként tapintható figurái segítségével a látássérülteknek is egyedi élményeket kíván. A móka itt nem ért véget, hiszen a csepeli vízivilágot bemutató „halsütöde” névre keresztelt játék, a madárles és az egyedülálló trambulin számos kalandot kínált. A gyerekek pihenésképp a homokozóban és a fészekhintában fújták ki magukat, majd jött a legnagyobb kihívás, a kilátókosárral felszerelt hatalmas mászótorony. Flóra nem szeppent meg a feladattól, ügyesen mászott fel a toronyba némileg mozgásra késztetve a forgatócsoport tagjait is, ahol vidáman integetett le a forgatáson résztvevőknek és édesanyjának. Bár Flóra a nap végére alaposan elfáradt, arra azért maradt ereje, hogy megkérje édesanyját, máskor is látogassanak el az egyik befogadó játszótérre, mivel a játék valóban összeköt.