Konduktív torna

Minden robotterápiát konduktív torna követ.  

Flórával pár hónapja kezdtük el a közös munkát. A terápiák alkalmával fő célom, hogy az akarati funkciók fejlesztésével Flóra alkalmassá váljon az önálló életre és társadalmi integrációra.

A program keretein belül egyszerre valósul meg a mozgásfejlesztés,  mely tartalmazza a különböző deformitások megelőzését, esetleges korrigálását. Pozitív légkör kialakításával próbálom a megfelelő motivációt kialakítani, amikor ezt elérjük Flórával közösen tűzzük ki az aznapi céljainkat, így mindig kitartóbban vesz részt a különböző feladatokban. A céltudatos nevelés mindig aktív tanuláshoz vezet. A már elsajátított mozgásformákat is kreatív módon illesztjük a terápiába. Összességében egy komplex személyiségfejlesztés a célom, illetve a feladatok során elsajátított tudást a mindennapi életébe integrálni Flórának.

Az órákon nyújtással kezdünk, ez általában alsó végtag, csípő nyújtás, lazítás. Passzívan kezdődik, ezt követően aktív nyújtás jön, ekkor már Flórának is aktívan részt kell venni a feladatokban. Minden órán kitűzzük a célt mit érünk el együtt és külön-külön is, és azt is megbeszéljük, hogy mi a jutalom, ha szépen dolgozik.  Választhat egy zenét óra végén, vagy pecsétet, matricát kap óra végén. Ez segít neki abban hogy motivált maradjon és figyeljen egész órán. Következetesség szükséges a feladatok végrehajtásánál, így az elejétől a végéig jókedvűen tudunk dolgozni.

Lordózis csökkentése fitlabdával, négykézláb helyzetű feladatokkal történik, az állóképesség növelése fontos cél, rövid pihenőkkel magas ismétlésszámmal dolgozunk. Cél az önálló járás gyakorlása, amiben fejlődött, hogy bátrabban nehezedik a lábára a kezdetekhez képest. Felállás közben a felső végtagjait erőteljesen használja a lábai helyett.

Finom manipulációval is foglalkozunk, Flóra élvezi és szereti ezeket az órákat. Minden óra végén értékeléssel zárunk, megfogalmazzuk mindketten mi az amit jól csinált, mi az, amit kevésbé és a végső jutalmat is ekkor kapja.

Bánhegyi Nóra

Konduktor

STEPS